Az Úr a hét első napján megjelent a tanítványoknak, de Tamás aznap nem volt
közöttük. Mikor társai örömtől és Jézus békességétől eltelt szívvel hírül adták
neki: „láttuk az Urat!“ Tamás kételkedett. És vágyakozott. Vágyakozott
megérinteni az Urat, a sebek helyét a szeretett Mester kezein és oldalán.
Számára nem voltak elegendőek a szavak, amiket mások mondtak a Feltámadott
megjelenéséről. Tamás maga akarta megtapasztalni Isten közelségét. A kétely
szavai ezek? Vagy sokkal inkább annak a vágyakozásnak a szavai, ami nem éri be
mások tanúságtételével? Sokaknak elég, ha közvetve hallgathatnak valakit Istenről
beszélni, de nem vágynak igazán arra, hogy az isteni valóság közelsége
közvetlenül is megérintse és átformálja a szívüket. Nem vágynak elidőzni Isten
örömet és békességet adó jelenlétében. Tamás viszont csak erre vágyott. Amikor
nyolc nap múlva Jézus ismét megjelenik a tanítványok körében, mielőtt még bárki
is megszólalhatna Jézus maga ismétli el Tamás korábbi szavait. Tedd meg, amire
vágytál: nézz és érints meg! Tudom, hogy erre vágytál. A Mester ismeri a
tanítvány szívét. És Tamásnak ennyi elég. Jézus cselekvésre szólítja fel őt, de
most ő mégis mozdulatlan marad. Mert a valódi történés a lelkében zajlik. Ez a
történés nem más, mintegy felismerés, hogy Jézus pontosan ismeri és beteljesíti
az ő legbensőbb vágyait. És ez a felismerés elég, hogy Tamás a hit kiáltásában
törjön ki: „Én Uram, és én Istenem!” Isten ismeri az őt keresők szívét, azokét akik
nem elégednek meg az Istenről való beszéddel, mások tanúságtételével, hanem arra
vágynak, hogy valóban megtapasztalják a Feltámadott hitet és életet adó
közelségét.
(PeRi)
