"Senkinek sincs nagyobb szeretete annál, mint aki életét adja a barátaiért" (Jn 15,13). Ha logikusan gondolkodunk, sokkal nagyobb szeretetre van szükség ahhoz, hogy az ellenségeinkért adjuk az életünket! Ez Jézusnak is eszébe juthatott volna; vagy szándékosan fogalmazott így?
Ha valakinek odaadom az életemet, az azt jelenti, hogy az illető azt el is fogadja. Aki pedig elfogadja az életemet, az a barátom. Ha előtte ellenségem volt is, az életem odaadása által a barátommá válik. S milyen érdekes, hogy Jézus pont ezek után nevezi akkori és mostani tanítványait - barátoknak.

Történet a májusi éjszakában?

Énekek éneke... Így vagy úgy mindenkit eltalált már.
Alább a szerb kolostori éneklés fortélyait kitanult Divna Ljubojevic vezetésével énekli egy kórus. A héber kiejtés ugyan elég meglepő néha... De a hangulat - van benne valami a jegyes és kedvese egymásra várakozásáról, ahogy azt a héber szöveg elmeséli. És van benne valami abból is, persze, mármint az örök ritmusból, hogy a várakozás és megtalálás, elvesztés és újra keresés mintha emberségünk állandó helyzete volna.
A dal az Én 5,6-9.16 héber szövegét dolgozza fel.
"Ajtót nyitottam szerelmemnek, de már nem volt ott, eltűnt valahova..."
http://www.youtube.com/watch?v=7_UtlTqfFpo
Amúgy sok más szépet is találni ettől az énekesnőtől.

Adakozó élet

"Ha ifjúkorodban nem gyűjtöttél semmit, mihez nyúlsz majd öregkorodban?" (Sir 25,3)
- Henry Nouwennél olvasom. Meglepő, de olyan környezetben, amely éppen arról szól, mennyire meg kellene tanulnunk adakozó életet élni. A bibliai szöveg látszólag feje tetejére áll. Mert végül is a "fényt" kell gyűjteni, mondja Nouwen, amely az odaadásból származik. "Ha eddigi élete folyamán valaki nem fedezte fel és tapasztalta meg a fényt, amely szeretet, béke, megbocsátás, szelídség, kedvesség és mélyről fakadó öröm, akkor hogyan is várhatjuk el, hogy majd öregkorában felismeri?"

LeB

Csak erre vágyott...

Az Úr a hét első napján megjelent a tanítványoknak, de Tamás aznap nem volt közöttük. Mikor társai örömtől és Jézus békességétől eltelt szívvel hírül adták neki: „láttuk az Urat!“ Tamás kételkedett. És vágyakozott. Vágyakozott megérinteni az Urat, a sebek helyét a szeretett Mester kezein és oldalán. Számára nem voltak elegendőek a szavak, amiket mások mondtak a Feltámadott megjelenéséről. Tamás maga akarta megtapasztalni Isten közelségét. A kétely szavai ezek? Vagy sokkal inkább annak a vágyakozásnak a szavai, ami nem éri be mások tanúságtételével? Sokaknak elég, ha közvetve hallgathatnak valakit Istenről beszélni, de nem vágynak igazán arra, hogy az isteni valóság közelsége közvetlenül is megérintse és átformálja a szívüket. Nem vágynak elidőzni Isten örömet és békességet adó jelenlétében. Tamás viszont csak erre vágyott. Amikor nyolc nap múlva Jézus ismét megjelenik a tanítványok körében, mielőtt még bárki is megszólalhatna Jézus maga ismétli el Tamás korábbi szavait. Tedd meg, amire vágytál: nézz és érints meg! Tudom, hogy erre vágytál. A Mester ismeri a tanítvány szívét. És Tamásnak ennyi elég. Jézus cselekvésre szólítja fel őt, de most ő mégis mozdulatlan marad. Mert a valódi történés a lelkében zajlik. Ez a történés nem más, mintegy felismerés, hogy Jézus pontosan ismeri és beteljesíti az ő legbensőbb vágyait. És ez a felismerés elég, hogy Tamás a hit kiáltásában törjön ki: „Én Uram, és én Istenem!” Isten ismeri az őt keresők szívét, azokét akik nem elégednek meg az Istenről való beszéddel, mások tanúságtételével, hanem arra vágynak, hogy valóban megtapasztalják a Feltámadott hitet és életet adó közelségét.

(PeRi) 

"Ima Jézusért"

Hallgasson meg téged az Úr a gyötrelem napján,
Jákob Istenének neve oltalmazzon!
Ő küldjön neked segítséget szentélyéből,
oltalmazzon Sionból téged!
Emlékezzék minden áldozatodra,
égőáldozataidat vegye szívesen!
Töltse be szíved vágyait,
és váltsa valóra minden tervedet!
(...)
Most már látom, az Úr győzelmet adott Fölkentjének,
égi szentélyéből őt meghallgatta
szabadító jobbjának erejével.
(...)
Zsolt 20,2-5.7

Kihez szól ez a zsoltár? Miféle királyról van szó?
Nem lehetne az igazi Felkentért, Jézusért "imádkozni" a szavaival?

De mit jelent Jézusért imádkozni? És miért imádkozott ő maga?
Ő maga szenvedésének előestéjén az Atya akaratának beteljesedéséért imádkozott.
"Érte imádkozni" pedig annyi, mint egyesülni szándékával és dicsőíteni őt.

"Amikor Názáretbe ért (görög: élthen), ahol nevelkedett, szombaton szokása szerint bement a zsinagógába, és felolvasásra jelentkezett" (Lk 4,16). Valamiért az első pillanatban úgy olvastam, hogy "amikor visszatért Názáretbe"... Különös, apró jelentésárnyalat. Jézus visszatér a neveltetésének színhelyére. Hazatér? A későbbi fejlemények fényében nemigen állítható. A helyzet mégis sokak számára ismerős: elindulni a nagyvilágba, aztán hazatérni másként, más emberként, "máshová". Pedig: El kell menni, és egyszer majd haza kell térni, haza kell érni. Pilinszky: "Ezekért tanultam járni! Ezekért / a kései, keserű léptekért."

(A képen az egykori názáreti zsinagóga mai, feltételezett megfelelője látható.)

Milyen evangéliumot találtak Törökországban?

A kutatók vitatják a kora keresztény korból származó irat hitelességét

Napi hír: a közelmúltban Ciprus Törökországhoz tartozó részén egy korai keresztény időkből származó iratra bukkantak, amely egyes török tudósok szerint az úgynevezett Barnabás-evangélium lenne, más török kutatók szerint ellenben hamisítvány. A hírhez kapcsolódva a Győri Hittudományi Főiskola biblikus tanárát, Martos Levente Balázst előbb arról kérdeztük: az evangéliumnak nevezett iratok közül miért éppen Mátéé, Márké, Lukácsé és Jánosé szerepel az Újszövetségben?

– Már a II. században úgy fogalmazott Lyoni Szent Iréneusz: egy evangélium létezik, de négy formában maradt ránk. Az evangélium tanítása Jézus Krisztus örömhíre, az ő személyét és művét tárja elénk. A keresztény közösségek kezdetektől elfogadhatónak tartottak bizonyos tanításokat, másokat ellenben nem, s az újszövetségi szerzők Jézussal, Jézus tanításával kapcsolatos felelőssége az Újszövetségben is dokumentálva van. János evangéliumában Jézus búcsúbeszédében megígéri a Vigasztalót, aki majd elvezeti az embereket a teljes igazságra, s akinek segítségével tanúságot tehetnek erről az igazságról. Ebből is látszik, hogy a János apostol idejében és környezetében élt közösség már tudatában volt feladatának: hűségesen tegyen tanúságot arról, mi történt Jézus által.

Jézus örömhírét tovább kell adni, és Jézus örömhírét kell továbbadni, nem valami mást – mégpedig hűségesen, s ez már az I. század végén meggyőződéssé vált. Ezt tartalmazzák a kánoni, tehát az egyház által elfogadott evangéliumok.

– Az evangélium fogalmát tágabban értelmezve másfajta híradások is születtek Jézusról.

– Az apokrif (az egyház által hivatalosan a kánonban el nem ismert) iratok között olyanok szerepelnek, mint például az úgynevezett gyermekségevangéliumok vagy a nemrégiben elhíresült Júdásevangélium, amely inkább Jézus szenvedésének miértjével foglalkozik. Ezek születését annak fényében kell szemlélnünk, hogy a II. században számos nézet és gondolatrendszer uralkodott. Az úgynevezett gnosztikus tanítások fokozott, de másfajta érdeklődést tanúsítanak Jézus iránt. A III. században Órigenésznél jelenik meg, hogy a Jézussal kapcsolatos, fennmaradt iratokat osztályozzák. Vannak, amelyeket mindenütt felolvastak, tehát mindenütt elfogadták őket, másokat kétesnek tartottak, s vannak, amelyeket elutasítottak.

–Ki vagy kik ítélték meg az említett módon az iratokat? A korai keresztény közvélemény?

– Órigenész a helyi egyházakról beszél. Majd az iratokkal kapcsolatos állásfoglalás egyre világosabb, egyre konkrétabb megfogalmazást kapott az egyház vezetőitől. Ennek egyik jellegzetes képviselője volt Atanáz püspök a IV. században, majd ugyanennek a századnak a végén zsinati döntés nyomán alakult ki a ma ismert bibliai kánon – tehát az elfogadott könyvek jegyzéke.

Ezt megelőzően változott a könyvek sorrendje és listája. A Zsidókhoz írt levelet vagy a Jelenések könyvét illetően jelentkezett bizonytalanság a korai időkben. Az evangéliumokat ez a bizonytalanság nem érintette. A II. század derekán Markion ugyan még kétségbe vonta egyik-másik sugalmazottságát, kizárólag Lukács evangéliumát és a páli leveleket ismerte el. Ettől fogva – részben éppen a Markionnal szembeni heves reakcióknak köszönhetően – az evangéliumok esetében nem volt vita.

– Mi döntötte el, mely evangéliumok kerüljenek be a kanonizált könyvek közé? Pusztán az emberi szándék?

– A sugalmazottság a döntő. Ezt a kifejezést két helyen is tartalmazza az Újszövetség, de később vált teológiai kulcsfogalommá. Három tényezőt szoktak említeni a sugalmazottsággal kapcsolatban: az apostoli eredetet – az iratok elsősorban a Jézus környezetéből elinduló tanítványoktól származnak. Márk evangéliuma valószínűleg Rómában keletkezett. Márk nem tartozott a tizenkét apostol közé, de a hagyomány a háttérben Péter apostolt tekinti tekintélyi szerzőnek. A legfontosabb tényező a tanítás igazsága. Ez az, amit a sugalmazás biztosít. A tanítás igazsága, a kánon kifejezi a közösség hitét, s ha egyszer kifejezi, attól kezdve meg is szabja. Ami tehát bekerült a kánonba, ahhoz igazodnunk is kell. A harmadik kritérium: a helyi egyházak rendelkeztek a hit erejével és azzal az anyagi biztonsággal, hogy bizonyos iratokat megőrizzenek. A római vagy az efezusi, illetve a palesztinai közösségek együttműködése segített a kánoni könyvek fennmaradásában.

– Az apokrif, tehát az egyház által sugalmazottnak el nem ismert evangéliumok miben különböznek a kánoni evangéliumoktól?

– Olyan témákat és gondolati megközelítéseket tartalmaznak, amelyek nem egyeznek meg a hit eredeti tartalmával. A feltámadás mikéntjét például a kánoni evangéliumok nem írják le. Arról tanúskodnak, hogy Jézus feltámadt, a tanítványok üresen találják a sírját, majd később megjelenik nekik. Az apokrif Péter-evangélium ellenben leírja, látták, amint Jézus két másik alakkal együtt a sírból fölemelkedik az égbe. Az apokrif evangéliumok kiszínezik az eseményeket, olyan történeteket írnak le, amelyekben Jézus csodatevő ereje felmagasztaltatik. Az úgynevezett gyermekségevangéliumokban gyakran találkozunk olyan leírásokkal, amelyek szerint már a kisgyermek Jézus is csodákat tett: meggyógyítja a barátját, stb. A Jakabféle ősevangélium kiemelten foglalkozik Jézus családjával, innen ismerjük egyébként Mária szüleinek, Annának és Joachimnak a nevét. A Tamásevangélium Jézus-mondásokat tartalmaz, ahogy a Lukács- és Máté-evangélium forrásaként feltételezett mondásgyűjtemény is, ugyanakkor ezeket a mondásokat olyan közösség gyűjtötte és formálta meg, amely – Lukáccsal és Mátéval szemben – leértékelte a testi létezést. Júdás evangéliumában a gnosztikus gondolkodást érjük tetten. Eszerint Jézusnak mintha kifejezett szándéka lett volna, hogy megszabaduljon emberi testétől. A gnosztikus tanok lebecsülték a teremtett világot, ezért gondolták úgy, hogy Jézus nyilván el akart szakadni fizikai testétől.

Az apokrif iratok olyan részleteket közölnek tehát, amelyek az emberi érdeklődésre, a természetes kíváncsiságra igyekeznek választ adni – részben esetleg ténylegesen meglévő hagyományokat összegyűjtve –, illetve egyes szellemi áramlatoknak felelnek meg.


Ezzel együtt kimondatlanul, mégis körvonalazódott az emberek lelkében és tudatában, hogy mi a tanítás tiszta, azaz sugalmazott alakja, s mi az, ami pusztán az emberi érdeklődés, elképzelés, fantázia és költészet terméke.

Jézus korában és a következő századokban sokféle szellemi áramlattal találkozunk. Számos görög eredetű filozófia és a Közel-Keletről, Perzsiából, Egyiptomból beszűrődő vallási tanítás keveredett. Terjedése során a kereszténység találkozott ezekkel. El kellett kerülnie azt a fajta elhajlást vagy kísértést, hogy az adott kultúra tanait válogatás nélkül magába olvassza, de közben kissé mindig újra kellett fogalmaznia önmagát. Az apokrif evangéliumok keletkezése mindezek fényében bizonyos szempontból törvényszerű, s az, hogy az egyház ezektől kánoni szempontból elhatárolódjék, szükségszerű a hit lényegének megtartása érdekében.

– Az apokrif evangéliumokkal kapcsolatban egyesek azt hangoztatják, az egyház azért nem fogadja el őket, mert fél valamiféle „lelepleződéstől”. Az irántuk megnyilvánuló felfokozott érdeklődést is mintha a leleplezési szándék irányítaná.

– A tárgyilagos történetírás szempontjából aligha várható, hogy valamiféle „megrendítő” új hír érkezne a kereszténység kezdeteivel kapcsolatban. Nem kell félnünk ezen iratok feltárásától.

– Nézzük akkor a mostani hírekben olvasható, Barnabás-evangéliumnak nevezett iratot. Mi ez tulajdonképpen?

– Egyelőre nem tudjuk, milyen dokumentumot találtak. Néhány fényképet tettek csak közzé róla, illetve török lapértesülések azt mondják, talán Barnabás evangéliumáról van szó. Mostanáig egy XVI–XVII. században keletkezett, olasz és spanyol nyelvű iratot ismerünk Barnabás-evangéliumként.

A VI. századi Decretum Gelasianum említ ugyan egy bizonyos Barnabás-evangéliumot, ez azonban nem maradt fenn. A XVI–XVII. századi dokumentumról azt mondja a kritikus kutatás, hogy ebben a korban keletkezett, s nem ókori eredetű. Más kutatók azt mondják: részletei visszavezethetők egy gnosztikus vagy ebionita, tehát zsidó–keresztény körökben keletkezett evangéliumra, melyet később átdolgoztak, s az iszlám világhoz közelítettek.

– Mennyiben közelít az iszlámhoz ez a középkori Barnabás-evangélium?

– Jézussal kapcsolatban az iszlám felfogását mutatja. Azt állítja, hogy Jézus nem Isten, nem Isten Fia, hanem talán csak próféta, mértékadó tanító. A szöveg kétszázhuszonkét fejezetből áll, nagyjából olyan hosszú, mint a négy kánoni evangélium együttvéve. Úgy tűnik, mintha azok ismeretében keletkezett volna. Utal Mohamedre, hirdeti eljövetelét. A megígért Vigasztalót az iszlám egyes hagyományai mindig is kapcsolatba hozták Mohameddel, Barnabás evangéliuma szerint viszont Jézus többször is kifejezetten megígéri Mohamed eljövetelét. Eszerint a Vigasztaló ígérete helyett Mohamedet ígérte volna meg az ismeretlen V. századi szöveg.

– Ezt az V. századi szöveget találták most meg, amely alapján a középkorban a Barnabás-evangélium született?

– Nem tudjuk, egyelőre még nem ismerjük a szöveget, ezzel kapcsolatban nincs hivatalos megnyilatkozás. Hogy mi lehet az alapja annak a feltételezésnek, amely szerint Barnabás a szerző? A mostani iratot Ciprus szigetén találták meg, s a csak utalásokból ismert Barnabás cselekedetei című, 431 után keletkezett apokrif irat feltűnési helye ugyancsak Ciprus. Ez a földrajzi egybeesés indíthatta el a fantáziát a szerző személyére vonatkozóan.

– A Vatikán reagált már a lelet feltűnésére?

– Jelezte, hogy szívesen megtekintené az iratot. Ezzel kapcsolatban sajnos azonnal lábra kaptak rosszindulatú megjegyzések, mintha a Vatikán el akarná titkolni, meg akarná semmisíteni a leletet. Akik ezt állítják, nem a valóságban élnek.

– Tételezzük fel, hogy hiteles az V. századi történelmi dokumentum. Változtatna-e ez bármit eddigi hitünkön?

– Ha a kutatás igazolná a szöveg hitelességét, utána meg lehetne vizsgálni, milyen tanítást tartalmaz, illetve milyen felfogást képvisel. Könnyen elképzelhető, hogy egy V. században keletkezett irat esetleg kétségbe vonja Jézus istenségét – hiszen tudunk ilyen iratokról –, illetve elképzelhető, hogy más megvilágosítókat ígér az érdeklődőknek. Amennyiben a szöveg jelen formája Mohamedre utal, azt mindenképpen a kereszténység és az iszlám egysége iránti érdeklődés jelének tartanám.

– Ezzel nem „lepleződne le” semmi...

– Egyáltalán nem. Ismétlem, tudományosan semmilyen lehetőségét nem látom annak, hogy a kánoni evangéliumokkal azonos történeti értékű és éppen ezért történeti tekintélyű irat előkerüljön.

– Akkor tehát mi lehet az oka az apokrif evangéliumok iránt megnyilvánuló fokozott érdeklődésnek?

– Pál is írt arról Timóteusnak, hogy az emberek néha azt a tanítást keresik, amely a fülüket csiklandozza. A titokzatos, a különös mindig sajátos vonzerővel bír, mint a tiltott gyümölcs. Az apokrifek világa azonban nem tiltott világ. Ha valaki szeretné megismerni mindezt, hasonlítsa össze a kánoni és az apokrif evangéliumokat, és észre fogja venni a különbséget. Figyelje meg, a kánoni evangéliumok mennyivel egyszerűbbek, tisztábbak, emberibbek, s éppen ezért megnyugtatóbb tanítást tartalmaznak. Az egyház nem zárkózik el az apokrif evangéliumoktól, egyébként magyar nyelven is olvashatók.

Új ember